Szövegdoboz: Tanítsunk szeretni

 

Ám ez még mindig csak „szöveg” marad, ha a tettek mást sugallnak. Ezért például szüntessük meg odahaza a trágár beszédet, durva szitkokat. Az érzelmi nevelés első pillanatától törődjünk azzal, hogy mégoly indulatos állapotunkban se hagyja el illetlen szó a szánkat.

 Fedezzük fel ismét a közös étkezések összetartó szépségeit. Ha máskor nincs módunkban, legalább a hétvégén és piros betűs ünnepnapokon üljön az egész család az asztal mellé. Nem az a fontos, hogy mit eszünk, hanem hogy együtt, meghitt hangulatban fogyasszuk el az akár szerény falatokat is. Ez az asztal legalább ilyenkor legyen szépen megtekintve még abban az esetben is, ha csak paprikás krumpli jutott a tányérokba.

  Ne feledjük: gyermekeink a valós és lelki szemeikkel állandóan „figyelnek” bennünket és elsajátítják, magukba építik magatartás-mintáinkat. E lélektani törvényszerűség viszont azt sugallja, hogy felesleges szeretetről, - s a későbbiekben serdülőkorú fiainknak, lányainknak a hűségről beszélnünk, amikor a családi veszekedésekből jól tudják, hogy valamelyik, vagy mindkét szülő félrelép! Azaz a szóban forgó szeretet csak színlelés. Ha a gyerekek erre a következtetésre jutnak, vagy netán ezt a fajta hibás magatartásmintát építik személyiségükbe, úgyszólván helyrehozhatatlan károkat okozunk. Csak akkor vagyunk képesek érzelmi nevelésükre, szexuális felvilágosításukra, ha nem rendül meg a belénk vetett bizalmuk. Némely szülőnek ezért szinte a lehetetlenre kell vállalkoznia: felhagyni a kalandozásokkal, ismét visszatérni a családi tűzhelyhez.

                      

 

 

 

 

 

 

 

 

 

TANÍTSUNK SZERETNI II.

     

A szeretet létszükséglet. Megfigyelték, hogy a magasabb rendű emlősök elpusztulnak teljes elkülönítés során, s az anyjuk mellől korán kiemelt és egyedül nevelt kismajmok szorongóvá, neurotikussá válnak. Ivarérett korban nem hajlandók a közösülésre, s ha mesterségesen megtermékenyítik, képtelenek lesznek az utódokat szoptatni, gondozni. A szerencsétlenek nem tudják, mi hiányzik az életükből, mert nincs olyan fogalmuk, - hogy szeretet. Nekünk, embereknek van. És jelezzük is az értékét, de tessék csak megfigyelni, olykor milyen csalárd módon!  Hányszor mondjuk az apróságoknak, hogy szeretlek, ha: rendesen megeszed a főzeléket, ha végre mindig a bilibe pisilsz, ha nincs rád panasz az óvodában, ha elrakod a játékaidat, ha vigyázol a ruhádra, ha jó jegyeket hozol haza stb. - egyszóval ha nekem örömet szerzel. Nem mondjuk ki, mégis ott lebeg a kicsik feje fölött a mondat másik, - csak sejtett, de fenyegető része - máskülönben nem foglak szeretni! A kisgyermek számára nincs rettenetesebb, mint arra gondolni, - előfordulhat, hogy elveszíti a szülői szeretetet. Ráadásul az élet konkrét helyzeteket is teremt, amelyek a sejtést bizonyossággá változtatják. Az elmúlt évi statisztikák szerint a házasságok már közel kétharmada válással végződik. Igen sok kiskorúnak mondja az anyukája: „mi elváltunk, mert nem szerettük egymást. Apu most elment.” Az okosabbak még hozzá teszik: „ de téged ugyanúgy szeret, mint régen.” Csakhogy a példa azt mutatja, hogy azt hagyják el, akit nem szeretnek. Hogy szerethet az apu, ha képes volt engem is itt hagyni? Ezek a kétségek előre nem látható lelki problémák magjait vetik el, amelyek olykor tinédzser korban, máskor a felnőtt életben jelentkeznek a kapcsolatteremtés, az önmegvalósítás és bizony nagyon gyakran a szexuális élet terén is.

  A válás, a családok széthullása ellen nem ismerem az orvosságot. Mára - úgy tűnik – a végleges elköszönés a problémamegoldás sablonjává vált. Amikor tehát a szeretet tanításáról beszélünk, ilyen helyzetben nem is tehetünk mást, mint hogy lehetőség szerint elkerüljük a gyermeki lelkeket rongáló buktatókat. Elment az apu? Anyu?- Te viszont annyit találkozhatsz vele, amennyit csak akarsz. Mert csak otthont változtatott, szívet nem, neked mindig jut benne hely. Legyen ez bizonyosság a gyermek számára, amelyet a gyakorlat is igazol! Még ilyen körülmények között is megteremthető az utódok lelki biztonság érzése, ha a szülők nem egymás ellen, nem rivalizálva, hanem egymást kiegészítve biztosítják kifogyhatatlan szeretetükről az elhagyott, vagy a velük maradt gyerekeket. Így felértékelődik a szeretet maga is. Kislányunk megtanulja, hogy csak azzal bújik majd ágyba, akit alaposan megismert, akibe szerelmes, -és aki viszontszereti. Fiúnk? Át fogja hatni a felelősség, tisztesség érzete, és megtanulja, hogy tudjon szeretni, s merje is ezt kimutatni.

  Ha azonban nem fordítunk kellő figyelmet és energiát az érzelmi nevelésre, akkor bizony komoly veszélyeknek tesszük ki cseperedő gyermekeinket. A szeretet éhség rendkívül erős hajtóerő. Sok kis és nagy kamasz, akinek nincs módjában odahaza jóllakni ezzel a csemegével, könnyen csapódik olyan csoportokhoz, amelyeket hasonló érzelmű gyerekek alkotnak. A csapat védettséget ígér. Ennek fejében viszont korlátlan testi-lelki azonosulást követel. Mindig jelen vannak nagyobbak, „vezér egyéniségek” akik kihasználják az újonnan érkezettek gyenge ellenálló képességét. Tizenhárom-tizennégy éves korú lányoktól megkövetelik a szexuális szolgáltatást, azután következik az italozás „szipúzás” majd a keményebb narkotikumok. Ezekhez pedig pénz kell, nem is kevés. Az olvasófantáziájára bízom, hányféle módon próbálnak hozzájutni. Minden esetre közöttük van a prostitúció is.

 

 

 

 

 

 

 

 

TANÍTSUNK SZERETNI III.

   A szexuális nevelés a szülők dolga, hiszen a nemi élet annyira az intim szférába tartozik, olyan meghitt hangulat és szeretetteljes kapcsolat szükséges a megbeszéléséhez, amilyet csak az anya és az apa biztosíthat. A feladat azonban nem könnyű. Már csak azért sem, mert sokakat visszatart a szeméremérzés, nincs mindenkor és mindenki által használható módszertana a tárgy feldolgozásának és nem utolsó sorban a szülők jelentős része sincs tisztában a szexualitás természetrajzával. Egy korábbi felfogás azt vallja, hogy mi ne feszegessük a témát, majd úgyis megkérdezi a gyermek, amire kíváncsi és elegendő ha ekkor válaszolunk. Csakhogy egy friss felmérés eredményei azt mutatják, hogy igen sok gyermek nem is mer a szülőkhöz fordulni felvilágosításért. Ismereteiket gyakran a tévéből szerzik, amely viszont többnyire értehetetlen, még gyakrabban riasztó a számukra. A nehézségek ellenére tehát a családi élet fontos mozzanatának kell tekinteni a nemi életről történő beszélgetéseket, - és ami nagyon fontos: ennek érzelmi összefüggéseiről is szót kell ejteni.

  Szükséges a kamaszodó fiúkkal az önkielégítésről tárgyalni. Már csak azért is, mert a mai aktív nemi életet élő férfilakosság több mint fele (rövidebb-hosszabb ideig) korai magömléssel küszködik. Ennek hátterében pedig mindig megtalálható a gyermek és serdülőkori helytelen, elsietett maszturbálási gyakorlat. Csakhogy ez megint olyan téma, amelyet tabuk öveznek. Többi között alapfelfogás, hogy ne adjon önkielégítésre vonatkozó tanácsot a felnőtt a gyereknek. Szerintem adjon (de feltétlenül az apa!) ám indirekt módon, esetleg példabeszédekkel. Mondjuk így:„egy kollégám volt olyan bátor és elmondta a fiának, hogy minden gyerek kivétel nélkül rövidebb-hosszabb ideig gyakorolja az önkielégítést. Ez ugyanis természetes dolog, amely a nemi éréssel együtt jár. Nagy baj azonban, ha elkapkodják, elsietik a dolgot. Erre időt kell szánni, s főként olyankor, mikor nem zavarhat senki”. Az ilyen típusú, néhány mondatos „beszámoló” elegendő arra, hogy megszüntesse a maszturbáláshoz még ma is kapcsolódó bűntudatot, s felhívja a figyelmet a zavartalan körülmények, valamint a hosszabb időtartam  fontosságára. Helyesen teszi az apa, ha gusztusos, szép női aktokat tartalmazó magazint „felejt” a könyvespolcon, amely segíti a fiúgyermeket a fantáziaképek alakításában. A pornó - különösen 14 év alattiak számára nem ajánlott, de nem okoz katasztrófát a jó önértékeléssel bíró nagyobb serdülőknek, akik már tudják, hogy a közszemlére tett méretek alaposan eltúlzottak, és a sugalmazott szabadosság, morál is eltér a normális átlagtól.

  Elképesztő, hogy a rendeléseken szexuális problémákkal jelentkező mai huszonéves hölgyek között is még sokan vannak, akik elemi női funkciókról, így a menstruációról sem kaptak édesanyjuktól felvilágosítást. Pedig a vér látványa és a fájdalom, amely a nemiszervhez kapcsolódik, alapját képezheti a későbbiekben kialakuló szex hárításnak, vagy orgazmus képtelenségnek.

  E témakör első cikkében szó esett arról, miként gyakoroljuk a szeretetnyilvánítást odahaza. A tréning eredményeként fogékonnyá válnak a kamasz gyermekeink arra, hogy szavaink nyomán azt is megértsék, - a nemi életnek nélkülözhetetlen része az érzelmi egymásra hangoltság, a szerelem, s ez az ötvözet tartósabbá, kultúráltabbá, szebbé teszi a férfi-nő kapcsolatot.

  Ha a szexuális életről beszélgetünk, ne mulasszuk el mindkét nembéli gyermekünknek, - de külön-külön - megemlíteni „mi szokott jó lenni” a lányoknak, fiúknak. Eleinte elegendő néhány utalás az érzelmi előkészítés fontosságára, majd az erogén zónákra, azok ingerlésének módjaira. Ha mindezt sikerül feszültségmentesen, mondhatni jóbaráti hangulatban feldolgoznunk, biztosak lehetünk abban, hogy felbátorodott gyermekünk a továbbiakban hozzánk fordul más, - a szexet érintő kérdésekkel is.

Valaha úgy képzeltük, hogy a 2000-től minden-év a csodák esztendeje lesz. Ekkorra általános jómódban fürdőzhetünk, leküzdjük a rákot, mellette számos más halálos kórt is, fiatalító szereket kaphatunk a patikákban és a Földgolyó népei valami nagy testvériségben ölelkeznek össze.

  Mindez, talán soha meg nem valósuló álom marad. Mára ott tartunk, hogy sokak számára elviselhetetlen a szegénység, soha nem tapasztalt méretűvé nőtt a bűnözés, bárhová nézünk, bármit olvasunk, bármely rádiócsatornán keresgélünk minduntalan durva erőszakba ütközünk. Csoda-e ha gyanakvóvá váltunk? Lassan már nem csak az idegenekkel, de szűkebb környezetünkkel szemben is azzá lettünk. Kétkedünk mások szándékaiban, hajlamosak vagyunk egy sután megfogalmazott mondat mögött ellenséges érzelmeket felfedezni és „visszatámadunk”.  A vázolt körülmények miatt az óvatosság jogos. Ám mégsem élhetjük le életünket a szüntelen gyanakvás nehéz páncéljában. Már csak azért sem, mert olyan súlyt helyezünk ezzel gyermekeink vállára, amely alatt lelkileg megroppanhatnak. Éppen ezért talán soha sem volt annyira fontos és magasztos feladata a szülőnek, mint most, hogy megtanítsa a gyermekeit - szeretni és ezt a szeretetet kimutatni! Először talán a testvérek és a szülők számára, majd következhetnek az ovistársak, osztálytársak, szomszédok s a tágabb környezet.Ez természetesen nem érhető el „direkt” módszerekkel, utasításokkal, példabeszédekkel. De figyelmeztethetjük csemetéinket, hogy „ fáradtan jött haza édesapád/ édesanyád, örülne, ha megölelgetnéd egy kicsit”. És a fáradt szülő mutassa ki, milyen jól esik neki a törődés, a puszi, milyen sokat jelent a számára a gyermeki szeretet. A kicsik ezt sikerként élik meg, büszkék lesznek arra, hogy fel tudták deríteni szüleik szívét. De mesélhetünk arról is, milyen szerencsések vagyunk, mert akad néhány igaz barátunk, akire számíthatunk az életben. Ezzel nagyon egyszerűen rávilágítunk a szeretet lényegére és arra, milyen könnyű, mégis fenséges dolog szeretni.